Tudatalatti feltárása – figyelem

Sok módszer foglalkozik a tudatalatti feltárásával. Pedig egy szimpla, hétköznapi beszélgetés során is nagyon sok elszólást tesznek az emberek, amiből következtetni lehet a tudatalatti tartalmukra. A minap beszélgettem az egyik barátnőmmel arról, hogy az a fiú, akit végre megtalált, vagyis akivel megtalálták egymást, miért jutott el a szakítás állapotára, pedig minden jól alakult nem voltak megelőző jelek. Tudni kell, hogy minden szituáció előtt vannak megelőző jelek, elszólások, érzések, tehát olyan nincs, hogy nem volt semmi előjel.

Az ő esetükben a fiúnak volt egy markáns elszólása, ami zavarta a kapcsolatukban és ezt elmondta a barátnőmnek. Ez a tényező egy olyan adott tényező, ami van, változtatni nem lehet rajta és amúgy a kapcsolatot elvileg nem befolyásolja, de valamiért a másik ember szempontjából ez olyan zavaró dolog, amivel a kapcsolat akár veszélybe is kerülhet. Mi lehet egy ilyen tényező pl: az egyik félt zavarja, hogy a párja szülei nem vállalkozók, a másikat, hogy miért nem alkalmazottak, ilyen lehet, hogy zavar a másikban az életkora, az, hogy nincs testvére, vagy nagy a családja, hogy már van gyereke, volt már házas, hogy milyen az etnikumi hovatartozása stb. Tehát ezek olyan tényezők, amelyek adottak és nem lehet rajtuk változtatni, ha megfeszülünk akkor sem. A barátnőm esetében a markáns elszólás, vagy közlendő olyan dolog volt, amire az én barátnőmnek nincs ráhatása, amin ő nem tud változtatni, VAN. Ezek az elszólások azonban hosszú távon megmérgezhetik a kapcsolatot. A barátnőm helyzetében a fiú szempontjából azért, mert kérdéses lesz, hogy a fiú képes lesz-e ezt a helyzetet így elfogadni, ahogy van, hajlandó-e ezzel együtt bevállalni a barátnőmet vagy sem. A lány szempontjából meg egy tüskét adhat, ha nem megfelelő az önértékelése és magára veszi a barátjának a problémáját. Tehát volt előjel.

Ha hisszük, ha nem a saját önmegfigyelésünk és a mások megfigyelésével nagyon sok olyan gondolat kerül felszínre, láthatóvá, amit elsőre nem gondolnánk. Sokan azzal érvelnek, hogy ha tudatosan vagyok egy adott helyzetben – teszem azt párkapcsolat – az nem annyira jó, mert akkor hogy tudom magam átadni a szerelemnek. Itt jön be tehát az, hogy az emberek valamit nagyon eltévesztenek, mert a tudatosan benne lenni egy kapcsolatban nem azt jelenti, hogy racionális vagyok és állandóan azt lesem, hogy lesz-e baj, hanem figyelek. Megfigyelem őt is, magamat is, megfigyelem a kapcsolódás minőségét, megfigyelem azt is, amikor nem vagyok vele. Megfigyelem azt, ha valamit közöl az hogyan érint engem. Ha a barátnőm és most már az exe nagyon mélyen átbeszélte volna annak a tényszerű dolognak a meglétét és a fiú őszintén feltárta volna, hogy neki ez milyen problémát okoz, akkor lehet, hogy abban maradtak volna, hogy megpróbálja a fiú elfogadni a helyzetet, mást nem tehet és ha nem megy neki, de szereti a lányt és hajlandó a változásra felkeres valakit, aki ebben tud neki segíteni, megérti, hogy ez neki miért is olyan furcsa/elfogadhatatlan majd elengedni és lehet, hogy ásó-kapa-nagyharang lesz a sztori vége és boldogan éltek, míg meg nem haltak.  A másik lehetőség, hogy azt mondja, hogy ezt a helyzetet ő nem tudja így elfogadni és kész, nem akar utánajárni inkább véget vet a kapcsolatnak. Az ő esetükben vége lett.

Ha valami zavar, akkor az belőled ered, a másik esetleg csak asszisztál hozzá, de az a dolog benned található, te tudsz azon változtatni. Ha a fiú valóban akarta volna a párkapcsolatot és a barátnőmet, akkor utána járt volna a dolgoknak és ha még akkor sem tetszik neki a helyzet, akkor szakít. Néha azonban önerőből nem tudunk utánajárni  adott problémával kapcsolatban a tudatalatti tartalmunknak és segítség kell hozzá.

És most kedves olvasó jöhet a kérdés, hogyha minden kapcsolat két emberen múlik, miért pont egy ilyen férfit választott magának az én barátnőm, akinek az adott helyzet problémát jelentett? Az egyik válasz az, hogy az én barátnőmnek is van problémája az adott helyzettel kapcsolatban amiben van, és még más miatt is, de az most mindegy. Tehát, ha jól belegondolunk a barátnőm köszönetet mondhat annak a fiúnak, hogy megmutatta azt, ami benne is ott van. A fiúnak is ezzel a témakörrel kell dolgoznia – nyilván akkor, ha akar – a barátnőmnek szintén, ha nem akar ismét ilyen helyzetet. Tehát volt értelme ennek a kapcsolatnak? Igen, nagyon is.

FONTOS! Aki bejön az életedbe az nem véletlen, ha előugrik egy probléma, az sem véletlen. Figyeld meg magad, magad körül az embereket, a hozzád intézett reakciójukat, a te reakcióidat, nagyon sokat tudsz majd belőle profitálni és, ha szeretnéd azokat megoldani, de önerőből nem megy, akkor keress meg például engem. Akár tanácsadás, akár útmutatás, akár a tudatalattid feltárása, ha szeretnél érte tenni és szeretnél változtatni, akkor tedd meg, és gyere a megoldások mezejére. Kívánom, hogy legyen kerekebb a világod!

Recommended Posts