Segítőtől-segítőig, avagy, hogyan rövidítsem le a plusz köröket?

“Van egy megoldandó feladat az életemben. De hogy oldjam meg?”

Mindenkinek van valami megoldandó feladata az életében. Ami nem jó vagy rossz, de van, ha tudomást veszünk róla, ha nem.
Általában a megoldandó feladat nem a felszíni megoldandó feladat konkrét megoldása, mert akkor az “csak” tüneti kezelés lenne és maximum ideig óráig tartana, hanem az alatta lévő ügy, az, ami a felszíni megoldandó feladatot kiváltotta az életünkben. Tehát mindig az alatta lévő – mondhatjuk azt, hogy a tudatalattinkban lévő nézőpont, érzés, program, minta, bárhogy hívhatjuk – az, amin érdemes dolgozni.
Sokan, akik érzik, hogy van egy nagyon-nagy feladat az életükben eljutnak ilyen-olyan foglalkozásokra, sok-sok pénzt fektetnek egy bizonyos felszíni feladat megoldására, járnak tanfolyamokra, előadásokra, mennek segítő emberekhez, éveket áldoznak bele és egyszer csak jön az áttörés, majd maguk mögött hagyva új életet kezdenek, és vannak azok, aki úgy gondolják, hogy még nem jött az áttörés, de nem adják fel és tovább járnak – de például elfelejtik átvizsgálni, hogy most éppen már hol járnak. Akik elégedetlenkednek ők is haladnak, csak a saját tempójukban, úgy, haladnak, ahogy befogadható a lelküknek, ami viszont lehet, hogy az elme számára nem elegendő. Tehát ezt érdemes nyakon csípni és esetleg a türelmetlenség témakörére is ásni, ránézni ilyen-olyan segítő technikákkal és az önértékelés témakörére is, mert ha értékeljük magunkat, akkor a fejlődésünk minden egyes milliméterének is nagyon tudunk örülni.
Ha nem értékeljük, saját magunkat akkor kritikusan vizsgáljuk magukat és elégedetlenek leszünk.
TIPP, gondolkozz el ezeken: Te mennyire vagy kritikus másokkal? És magaddal? Mennyire vagy maximalista? Mennyire szereted, ha nálad van az irányítás? Mi volt otthon az elvárt szint?
Sokan, akik türelmetlenek, és azonnal akarnak megoldást, és szinte meg sem várják azt, hogy egy-egy segítő foglalkozás kifejtse hatását, már rohannak is a következőre. Miért lehet ez? Több embernél megfigyelhető az, hogy a valós életében teljesen más embernek kell kiadnia magát, mint, amilyen ő maga lenne, és az egyetlen hely, ahol valóban önmaga lehet – ha megengedi magának – az egy segítő foglalkozás. Ott tudja levenni a mindennapos álarcokat, és képes lazítani, pihenni önmaga valójában. Mi már nagyon sok ilyen emberrel dolgozunk. Akik ezt felismerik és erre dolgoznak, azok nagy lépést tesznek előre, de ha “csak” tüneti megoldást kapnak, akkor tovább fognak járni segítő foglalkozásra.

Mégis miért lehet az, ha valaki csak addig engedi be magát és a segítőt a lelkébe, hogy “csak” a felszínt éri el?
Ennek több oka is lehet. Az első, hogy annyira fájdalmas a sztorija, hogy neki még “puhulnia” kell, többször fog elmenni segítőkhöz és egyszer csak lentebb engedi magát és ezáltal a segítő is tovább tud haladni. A második, akik látszólag a probléma megoldása miatt jönnek. DE igazándiból számukra egy-egy foglalkozás az oázist jelenti, ahol, kipihenhetik magukat, ha egy rövid időre is. Ezek az emberek, akik nem mernek pihenni, megnyílni, őszinték lenni a mindennapi életükben ők a segítő foglalkozásokat szinte csak erre az egyre tudják használni. Minél inkább több a trükközésük, az elkendőzésük a saját életükkel kapcsolatban, annál többször fog előfordulni, hogy szükségük lesz az oázisra, ezért az oázisba járás egyre gyakoribbá válik részükről. Egyre többször futnak egyik segítő helyről a másikra valamilyen problémával, ami talán meg is oldódik, de mégsem akarnak cselekedni – ők azt mondják, hogy szeretnének, de valamiért még mindig nem tudnak. Ilyen esetben az lenne az első ásás téma, akár családállítási téma, kineziológiai téma stb, hogy “nem merek önmagam lenni”, “nem merem megmutatni, azt aki vagyok”, “nem merem felvállalni magam”. Ha visszakanyarodunk, akkor tényleg érthető, hogy ezek az emberek olyan dolgokról is beszélnek, hogy “már nincs időm”, “most már teljesen elegem van”, mert a maszk nélküli énjük, már nagyon feszült és már szeretne előjönni a függöny mögül, hogy végre szabad lehessen. Szeretné magát megmutatni és cselekedni.

TIPP: Önmagunknak feltehető kérdés, ha úgy érezzük, hogy nem lehetünk önmagunk:
Milyen vagyok most?
Ki és milyen lennék én, ha megmutatnám a valódi önmagam?
Mi történne?
Ki és mit szólna?
Ez, hogy érintene engem?
Én mit szólnék ahhoz, hogyan befolyásolna ez engem?
Attól hogy érezném magam?
Hogy érezném magam a valódi önmagammal, ha mernék olyan lenni, amilyen valójában vagyok, nem pedig olyan, amilyennek érzem, hogy lennem kellene?
És még azon is érdemes elgondolkodni, hogy kinek a kedvéért vagyok olyan, amilyen és ennek mi az oka, mit akarok ezzel elérni, mit nyerek, kapok, vagy mit úszok meg ezáltal?

A legtöbben, akik évek óta a maszk alatt élnek, és szinte soha nem lépnek ki ez alól, azoknak akár az idegrendszerükben is problémák léphetnek fel – egyszerűbb esetben stresszel terhelt, kedvezőtlenebb esetben már betegség formájában kimutatható. Mivel az ő való énjük elzárva előbb-utóbb tomboló, türelmetlen hangulatba kerülhet akár kontrollálhatatlanul is. Ő lesz a palackba zárt szellem, akinek a palack egyre kisebb lesz. A tombolás túlélésére több megoldás tudnak ezen emberek eszközölni. Az egyik megoldás, hogy levezetik sporttal. A másik megoldás, hogy levezetik evéssel. A harmadik, hogy valamilyen betegségben lesznek, mert oda fog összpontosulni a felgyülemlett frusztrációs energia, ez lehet, akár egy krónikus gyulladás, vagy egy autoimmun betegség. A negyedik, hogy nem érintkezik az emberekkel, visszavonul, mindenhez túl fáradt és csak pihenni tud – ez érthető, mert nagyon fáradt már az örökös maszkviseléstől.  Az ötödik, hogy állandóan túlhajszolja az életet, folyamatosan lefoglalja az elméjét, nehogy véletlenül is előbukkanjon, ami a mélyben van, ez lehet állandó utazás, állandó programok, állandó munkavégzés. A hatodik ezen dolgok valamilyen kombinációja, és még biztos, hogy lehetne sorolni. Pedig a “nem lehetek önmagam program”, “nem tudom magam megmutatni a világnak”, vagy “nem szabad megmutatnom magam a világnak” program sok emberben ott lakozik. Minden ilyen érzés, hitrendszer más-más történetre vezethető vissza. Arra a történetre viszont érdemes ránézni és leszedni róla azt a nézőpontot, ami eddig minket ott tartott, ami lekötözte a szárnyaló, igazi énünket, aki számára viszont nincs lehetetlen. Néhányan eljutnak addig, hogy ránéznek, megtalálják a probléma gyökerét, átprogramozzák magukban, és akkor az új énjük már elvileg cselekedni tudna. És azt mondják, hogy mégsem tudnak. Majd ezek után elkezdik saját magukat ostorozni, vagy esetleg azt a módszert, mert nem segített rögtön és leírják – így szaladnak egy másik megoldáshoz.  Ha valaki nem tud az új énjének segítségével még cselekedni, akkor ismét rá kell nézni valamire, mégpedig arra, hogy mi áll a cselekvése útjában, mi van még ez alatt, mi az indoka annak, hogy nem tud cselekedni. A mélyben megbújó történetre ránézni, megérteni, átprogramozni.

Ha valaki megkapja a megértést, azzal kapcsolatban, hogy eddig, mi volt a sztorija, a “nem tudok magam lenni” mögött és elengedte, ha valaki ránézett arra is és feldolgozta, hogy “nem tudok cselekedni” és még mindig maradt a régi helyzet, nem jött az áttörés, akkor még tovább kell ásni!

Sok emberben ott él a mumus, aki folyamatosan azzal fenyegeti őket, hogy valami rossz fog bekövetkezni, ha ezt vagy azt megteszik. Inkább ki sem próbálják, nemhogy egy lépést nem tesznek, de még a lábukat sem merik felemelni. Tehát még mindig van valami. És ásni kell, lehet, hogy ugyan arra a témára, de akkor már egy másik sztorit fogunk látni, ami mögötte van, és lehet, hogy annak a feldolgozásával már valóban jön a megoldás az életében.
DE azt is megfigyeltük, hogy vannak olyan emberek, akik már tudnának cselekedni, de van egy olyan programjuk, hogy “figyeljetek rám, figyelj rám”. Ha valakinek van egy ilyen programja, de valamiért nem derül ki – ez ritkán fordul elő -, akkor ő ebben a hitrendszerben fog pörögni és mindig olyan dolgok fognak vele történni, amivel kivívja mások figyelmét. Ezt egy tapasztalt segítő rögtön fel tudja ismerni, hogy a kliense ebben a sztoriban van és érdemes ezzel is foglalkozni. Tehát erre is érdemes ránézni, megérteni, hogy mások figyelme nélkül is ő teljes életet tud élni.

TIPP: Gondoljunk bele, ha most hirtelen ott lennénk egy lakatlan szigeten, akkor mi történne? Ebbe most mindenki érezzen bele, mi történne, hogyan éreznéd magad egy lakatlan szigeten?
Ha valaki pánikba esik, akkor érdemes ránézni, hogy ezzel mi a baja. Ugyanis azt nem mondtam, hogy ez örökké fog tartani, és azt sem, hogy 1 hét múlva nem fog érkezni valaki más is, vagy ő most csak 1 órát fog ott tartózkodni, vagy azt sem mondtam, hogy jön majd egy hajó, észreveszi és elviszi. Semmit nem mondtam. Mégis mindenki fejében rögtön megjelent a sztori, hogy mi lesz! Mi volt az a történet, ami megjelent a gondolataid között?
Tehát, aki mások figyelme nélkül nem tud élni, vagy nagyon fontos neki mások figyelme, az ásás során tud majd biztonságos keretek között ránézni arra, hogy mi van emögött .

A Theta Healing annyira csodálatos, hogy mindenkinek csak ajánlani tudjuk az elsajátítását. Minden nappal jönnek újabb és újabb felismerések, és megértések. Nincs még egy ilyen módszer, ami ennyit tud segíteni. Önmunkát tudsz vele végezni és ezzel te magadnak tudsz segíteni. Adj egy esélyt annak, hogy te is képes legyél sokkal hatékonyabban és könnyedebben segíteni magadon, azaz élni az életedet.
Minden segítő ember örül annak, ha tud neked segíteni. De tapasztalatól tudjuk, hogy amikor magunknak segítünk, azaz saját magunkat szabadítjuk ki a palackból, azzal annyi erőt kapunk, hogy az képes a következő nehézségen is továbblendíteni.

Ha szeretnéd megtanulni a Theta Healing technikáját tőlem, akkor kattints ide és jelentkezz:
http://www.ilovetheta.hu/theta-healing-alap-tanfolyam/