Honnan jön a stressz?

Sok esetben a felnőtt korban megjelenő problémáink egészen az édesanyánk méhében eltöltött időszakig és a születésünk pillanatáig vezethetők vissza. A fogantatásunk pillanatától egészen a megszületésünk körülményéig rögzítünk minden egyes információt, amit az anyán keresztül érzékelünk. Később ezek befolyásolják a megküzdő, az elszakadási képességünket, a változáshoz való alkalmazkodásunkat, a határaink megtalálásával és megtartásával kapcsolatos reakcióinkat.

A magzat a fogantatás pillanatától tudatos lény, lát, hall, érez és tanul, így amit a magzat tapasztal az anyaméhben és újszülöttként, születése pillanatában, azt a valóságnak tekinti. Mivel mindent valóságosnak érez, ezért az anyán keresztül érkező összes pozitív érzetet és hozzájuk kapcsolódó eseményt, az összes negatív érzést, félelmet, feszültséget és hozzájuk tartozó eseményt is rögzít. A fogantatás és a születés között elraktározott stressz kihatással lesz jelenbeli egészségi állapotára, döntési képességére, társas kapcsolataira, hangulatára, anyagi helyzetére, életútjára, azaz az egész életére és helyzetei kezelésére.


Kutatások, vizsgálatok

Tudományos ultrahangos vizsgálatok alátámasztják, hogyha az anya megijed, akkor a magzat is mozdulatlanná válik, szinte lebénul.

Kutatások bizonyítják, hogy bizonyos betegségek – depresszió, pánikbetegség – oka nem a génekben keresendő, hanem a magzatkorban elszenvedett stresszben.

Felnőttek pszichoterápiája során is felfigyeltek a kliens magzati élményeinek nyomaira, méhen belüli és a születési pillanat emlékeinek felbukkanására. Ezzel egyértelműsíthető, hogy képesek vagyunk visszaemlékezni magzati létünkre, születésünk körülményére. A régmúlt élményein keresztül szerzett érzések azok, amelyek jelentősen meghatározzák későbbi életünket.

Német kutatók szerint a méhen belüli anyai stressz hatására más stresszhormon receptorok fejlődnek ki a megszületendő gyermekben. Amelyik anyánál tartósan fennállt a stressz a várandósság ideje alatt, azoknak a gyerekei robbanékonyabbak, alacsonyabb érzelmi megküzdési képességgel, érzékenyebb lelkivilággal rendelkezhetnek. Ezek mind kihatással lehetnek felnőtt létükre.

Ezek a tudományos vizsgálatok is egyértelműsítik, hogy van értelme a magzatkori, születéskori stresszoldással foglalkozni.


Stresszokozó helyzetek a várandóság, szülés alatt

Egy nem várt gyerekkel való várandóság

Terhesség alatt átélt traumák – haláleset, válás, traumatikus hírek, háború, magzati veszélyeztetettség

Stresszhelyzetek – vizsgaidőszak, munkahelyi probléma, családon belüli konfliktus, rossz hírek, kilátástalannak tűnő helyzetek, költözködés, túlzott aktív sportolás, túlzott aktív munkavégzés, szenvedélybetegségtől való szabadulás során elszenvedett stressz, baleset, betegség, valamilyen helyzettől való félelem, félelem a gyerek nemétől (fiúnak, lánynak várják), nehéz várandósság, nehéz szülés, stb.


A magzatkori stresszre kialakuló problémák

Magzati korunkra, születésünk pillanatára visszavezethető problémák:

meddőség, párkapcsolat hiánya vagy nehézségei, “nekem semmi sem sikerül” érzés, potencia zavarok, valamilyen fóbia – bezártság, tisztaság, döntési képtelenség, nemiségünk megélésének vagy örömének hiánya, anyagi gondok, céltalanság érzése, halál utáni vágyakozás,  “kevés vagyok” érzés, “egyedül vagyok” érzés, “nincs segítség” érzés, “kirekesztettség” érzés, “elutasítottság” érzés, “nem vagyok elég jó” érzés, “az élet veszélyes érzés” stb.


Magzatkori stresszoldás

A jó hír az, hogy a magzatkori és a saját születésünkkel kapcsolatos stresszt is lehet oldani. Saját szülésünkkel kapcsolatos traumánkat, stresszünket is könnyen megoldhatjuk a már megszületett gyermekünknél is, akik a bennünk elraktározott traumákat is sejtszinten továbbvihetik.

Ha a negatív élményeket a magzatkori stresszoldáson keresztül feloldjuk, akkor sokkal kitartóbbá, önbizalomtól duzzadóbbá, egészségesebbé, munkabíróbbá, sikeresebbé, boldogabbá, teljesebbé válhatunk. Rendeződhetnek a párkapcsolattal, szülőséggel, gyerekvállalással, felelősségvállalással kapcsolatos problémáink és akár a gyerek-szülő viszonyunk saját szüleinkkel, szülő-gyerek viszonyunk saját gyerekeinkkel is javulhatnak.


Hogyan történik a magzat-születéskori stresszoldás?

A magzatkori stresszoldás, a negatív minták, blokkok feloldása a lábfej belső oldalán lévő gerinc reflexzónán elhelyezkedő pontok gyengéd érintésével történik, miközben az anyai szívdobogást hallgatjuk aláfestő zeneként. Ezen az úgynevezett lábon elhelyezkedő “idősínen” a fogantatás pillanatától egészen a megszületésünk pillanatáig jutunk. Ezeken a reflexpontokon megjelennek a terhesség egyes időszakai, amelyek tárolják a várandósság bizonyos időszakában ért hatásokat.  A kliens a magzatkori stresszoldás ideje alatt nyugodtan a hátán fekszik, a háttérben anyai szívhang szól. Valaki mély álomba merül, valakinek érzetei, képi, hangi emlékei derengenek fel.
A folyamat saját ruhában, tiszta, váltás zokniban történik. Időtartalma: 2×20 perces, maximum 50 perc. A kezelés során az emléksor átíródik, semleges képekké alakul és reflex zónán található szervrendszerek is egymás után oldódnak.


Akiknek ajánljuk a magzatkori stresszoldást, magzatkori stresszoldás kezelési ütemezése

0-100 éves korig ajánlom, azoknak, aki tudják, hogy a születésük, az édesanyjuk várandósága problémákkal, nehézségekkel, komplikációkkal volt kikövezve, ha a születési folyamat nehézséggel járt. Abban az esetben is ajánlatos, ha valaki úgy tudja, hogy minden rendben volt a születése körül, és mégis ő maga úgy érzi, hogy az életében elakadások és nehézségek vannak. Az alap magzatkori stresszoldó kezelés szavak nélkül történik, amit majd a kezelés után egy verbális, szóbeli megbeszélés zár.  Ez a stresszoldási technika is a kliens helyzetéhez igazodó gyorsasággal dolgozik. A kliens a stresszt csak akkor tudja valóban elengedni, ha már készen áll rá. Ezt senkinél nem lehet siettetni, így mindig a kliens határozza meg a folyamat gyorsaságát, az egyes blokkok elengedését. Akkor tud megválni egy-egy blokkjától, ha már készen áll rá, addig pedig a megelőző lépéseket teszi meg és halad a végső elengedés, oldás felé. Az első hónapban érdemes heti egyszer részt venni ezen a magzati stresszoldási módszeren, utána havi egyszer, vagy kétszer. Természetesen megbeszélés függvénye, hogy kinek milyen igénye és lehetősége van.

Akik gyerekre vágynak, vagy akik családot terveznek ott a jövőbeni édesanyának feltétlenül szükséges lehet a saját méhen belüli fejlődésének a stresszét, születésének a traumáját feloldania, elengednie, ahhoz, hogy a saját gyereke az ő terhét ne vigye tovább és a jövőbeni édesanya állapota, áldott állapota, szülése is zökkenőmentesebb, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb legyen.

A kisbabák stresszoldásával is nagyon jó eredményeket tudunk elérni. Nekik még nagyon fiatal, korai az élmény, így akár egy stresszesebb születést, egy komplikáltabb világrajövetelt, egy komplikációkkal átszőtt anyaméhben való tartózkodást is egyszerűbb megoldani és feloldani. A bébik esetében a stresszoldás kivitelezése másképp történik mint a felnőtteknek. A kisbabák hason fekszenek, vagy ülhetnek az édesanyjuk ölében is, ha csak így megoldható a stresszoldás. A bébiknek nem a lábán, hanem a gerincén halad a kezelési folyamat, amelynek időtartama maximum 15 perc. Minél fiatalabb egy bébi, egy gyerek, annál egyszerűbb egy stresszesebb helyzet feldolgozása. A bébik és a kisgyerekek jöhetnek akár heti több alkalommal is!

FONTOS! Ha aggódunk a gyermekünk miatt, úgy érezzük, hogy neki problémát okoz és/vagy fog okozni később a nehézséggel terhelt világrajövetele, akkor azon a szülőn is dolgozni fogok, aki emiatt aggódik. A gyermek érzelmi kivetülése elsősorban a szülőé, azaz, ha a szülő aggódik, akkor a gyermek az aggódásához fog igazodni, még akkor is, ha csecsemő és úgy tűnik, hogy “csak” alszik és eszik. Ha a szülő nyugodt, a gyermek is nyugodt. Folyamat menete: először a szülővel fogok dolgozni Theta Healinggel 1 órán keresztül és a következő időpontban hozza a gyermeket és megtörténik a gyermek számára a magzatkori stresszoldása.  Theta Healing konzultáció díja: 18.000 Ft. Gyermek magzatkori stresszoldás díja: 5.000 Ft. Magzatkori stresszoldása gyermekeknek kizárólag csomagban megvásárolható a szülő Theta Healing konzultációjával együtt.  A gyermekek magzatkori stresszoldását ezen feltétellel tudom vállalni. A csomag együtt 23.000 Ft.

17:00 óra utáni honoráriuma plusz 4000 Ft a megszabott árhoz képest egy alkalomnak, azaz 26.000 Ft. Időpont egyeztetésnél kérem, ezt minden esetben vegyék figyelembe. Köszönöm.

Kezelés Időtartam Ár
Stresszoldás felnőtteknek 50 perc 22 000 Ft
Stresszoldás gyerekeknek 15 perc 10 000 Ft
Stresszoldás extra kezelés 70 perc 30 000 Ft

Kezelés kivitelezése: A kliens masszázs ágyon háton fekve helyezkedik el, saját teljes ruházatban, tiszta, váltás zokni ajánlott. A lábfejen dolozunk.

A bébi, kisgyerek hason fekszik, vagy az édesanyja ölében ül ruhában, a gerincén történik ez a finom érintési folyamat. (JELENLEG A STRESSZOLDÁS GYEREKEKNEK LEHETŐSÉGET CSAK CSOMAGBAN TUDJÁTOK IGÉNYBE VENNI, ERRŐL FENTEBB ÍRTAM EZEN AZ OLDALON, KÉRLEK OLVASD EL!)

Magzatkori stresszoldás EXTRA
Amennyiben a kliensnél a stresszoldás során bármi feljön képként, érzetként, konkrét mondatként, és amennyiben a kliens igényli a kezelés után Theta Healing technikával megvizsgáljuk és újraírjuk az ebből előjövő blokkot, mintát.

Magzatkori stresszoldás EXTRA kezelés ideje összesen 70 perc, ebből 40 perc kezelés a lábakon, plusz 30 perc helyzetátbeszélés theta healing technikával. A Theta Healinggel kapcsolatban itt olvashatsz tovább